A modern eszközök a takarítást is megkönnyítik

Emlékszem, hogy tinédzserkoromban mindig azt mondogatta édesanyám, hogy hagyjam már végre abba a telefon nyomkodását, és takarítsam ki a szobámat. A mai fiatalokra sokszor mondják, hogy már csak ilyenek. A személyes találkozások helyét átvette először a mobiltelefonok használata, majd pedig a még személytelenebb és lustább alkalmazások, amelyeket okostelefonunkra tölthetünk le. Ezeknek a használatához már megszólalnunk sem kell, elég írásos üzenetet küldeni a másiknak.

Ebből pedig számos probléma adódhat, mivel az érzelmek kifejezésére mindössze néhány vizuális elem áll rendelkezésre, ez pedig nem mindig elég, hogy helyettesíteni lehessen a testbeszédet. Ha pedig valaki félreérti, amit írtunk neki telefonról, akkor egész egyszerűen majd le fog tiltani bennünket. Pedig akkor nem tehet úgy az illető, mintha nem ismernénk egymást, ha osztálytársak vagy iskolatársak vagyunk.

Ebből is látszik, hogy a mobiltelefonok elterjedésének a fiatalok körében nem az a legnagyobb hátránya, hogy lustaságból, illetve a telefonfüggés miatt nem akarják majd megcsinálni a takarítást.

Van viszont olyan eset is, amikor a modern technológia nagyon is sokat tud segíteni nekünk környezetünk rendben tartásában. Ennek nem is igazán a háztartásokban van jelentősége, hanem cégeknél, ahol naponta legalább 8 órán keresztül tartózkodnak a dolgozók és ügyfelek. A Ráállós takarítógépek ilyenkor nagyban segíthetik a takarítókat, akik ezen eszközök segítségével jóval gyorsabban képesek akár egyszerre több feladatot is megoldani.

Legutóbb mi is ilyen Ráállós takarítógépek között böngésztünk a greenwaykft.hu oldalán az üzlettársammal. A weboldal nagyon jól nézett ki, és egyszerűen meg is lehetett találni ott azt, amit kerestünk. Tulajdonképpen végig gépek fényképeire kell kattintani, így jutunk el a különböző alkategóriákhoz. A szemléltetés mellett más okok miatt is fontos, hogy pontos képet kapjunk a rendelkezésre álló termékekről, ezért a fotók mellett mindenre kiterjedő műszaki összefoglalást is írt melléjük a greenwaykft.hu.

Az, hogy jobban megismerkedtünk a greenwaykft.hu bérelhető takarítógépeivel, még nem jelenti azt, hogy van egy komplett ajánlatunk. Ezért fel is vettük velük a kapcsolatot. Bátran léptük ezt meg, mivel láttuk, hogy több nemzetközi szinten hírnévre szert tett vállalat is mellettük döntött már. Hamar ki is derült, hogy miért.

Köztudott, hogy a cégek nem szeretik a váratlan költségeket, és a bevételkiesés mellett az időveszteség bármilyen formáját sem. Sok helyen rengeteg a határidős feladat, a dolgozók pedig már így is túlterheltnek érzik magukat. Ezért mi sem szerettük volna, ha keletkezik kiszállási költségünk, ha mondjuk szerelőt kell hívni a takarítógéphez. A szaki pedig ki tudja, mikor érne ide, addig csak állni fog minden, és egyébként is, miért romlott el a gép? Azért, mert valaki elmulasztotta a karbantartási feladatok elvégzését?

A greenwaykft.hu nagyon ügyesen kezelte a kifogásainkat – ezért üzleti szempontból is dicséretet érdemelnek. Elmondták, hogy nem kell kiszállási díjat fizetni, mivel a bérleti díjat rendszeresen fizetjük, és ezenfelül más költség nincsen. Az üzemeltetés is az ő feladatuk, viszont nem létezik olyan gép a Földön, amelyiknél abszolút 0% lenne a meghibásodás esélye. Viszont ha ilyet tapasztalunk, ők igyekeznek minél hamarabb küldeni egy szerelőt, adott esetben 12 órán belül, hogy minél kevesebb kiesést eredményezzen ez a váratlan helyzet.

Az ajánlat így már nagyon tetszett, a szerződéskötés után pedig mindenki elégedett volt. Főleg a takarítók munkamorálja növekedett, de ez később az ügyfelek elégedettségének növekedéséhez is hozzájárult. Azt hiszem, hálásak lehetünk a greenwaykft.hu-nak ezért!